Fingot Tam
l l|
|| I_

Az általam minden korábbi, jelenlegi és jövőbeni videojátékos tapasztalatot messze túlragyogó, túlzó mértékű érzelmi kötődéssel, idealizált nosztalgiával, és a józan megítélést rég maga mögött hagyó rajongással övezett, mindennemű objektív értékeléstől függetlenül is a szívem trónján csücsülő abszolút favorit karakterem nem más – és soha nem is lehetne más –, mint az a nevében is egyszerre kedvesen állatias és bájosan emberi, mégis a horror birodalmában hátborzongató mélységeket képviselő Farkas Rózsi, aki az „Öt éjszaka Frigyesnél: Biztonság áttörése” című, már önmagában is a feszültség, a misztikum, a pszichológiai nyomásgyakorlás, valamint a vizuálisan nyugtalanító, de kreatívan kivitelezett világépítés különös és egyedülálló elegyének számító videojáték narratív szövetének egy, számomra teljességgel nélkülözhetetlen és emblematikus pontján jelenik meg, és akinek megalkotása, megjelenése, hangulati súlya, dramaturgiai szerepe, továbbá a karaktere köré szőtt játékmechanikai megoldások összessége olyan mélyreható és összetett élményt eredményezett számomra, amelyet a videojáték médiumán keresztül ritkán, vagy szinte soha nem tapasztaltam, és amely miatt ő – vagyis Farkas Rózsi – számomra örökre beírta magát a digitális szívem legféltettebb memóriabankjába, megkérdőjelezhetetlenül ott trónolva a személyes pantheon élén, a legnagyobbak között is a legnagyobbnak járó helyen.